Tagóvodáink

ovoda

törzsépület

3023 Petőfibánya, Iskola utca 3/a
napocska bolcsi

telephely

3023 Petőfibánya, Petőfi Sándor utca 2.

Óvodánk bemutatkozása

Petőfibányán, az 1940-es évektől működik óvoda. Ekkori fenntartói a bányászathoz kapcsolódó üzemek voltak. 1969-ig üzemi óvodaként működött, majd az iskolához csatolták területi óvodaként 1970-ben. Négy év múlva önálló vezetésű óvoda lett. A 70-es években a magas gyereklétszám miatt szükségessé vált egy újabb épület létesítése, amely átadására 1978-ban került sor. A Mini Mamó nevet 2009-ben vette fel az intézmény. 2011-ben indult először bölcsődei csoport. 2018 nyarán bölcsődei férőhelyek kialakítására került sor. 
Óvodánkat a gyermekközpontúság, gyermeki személyiség értékként kezelése jellemzi. Tényleges személyiségjegyeink a nyitottság, empátiakészség és a környezetünk iránti érdeklődés. A megfogalmazott helyi óvodai program általunk, személyiségünkön keresztül valósul meg. Az önképzés folyamatos belső igény, melyhez az anyagi lehetőségek függvényében támogatást kapunk. 2009/2010-ben egy csoport – pályázati támogatással – a Kompetencia alapú óvodai programcsomag elvei alapján szervezte az óvodai életet. A program egyes elemei a mai napig megtalálhatók nevelőmunkákban.
Martinkovics Sándorné
óvodavezető

Legnépszerűbb foglalkozásaink

ovifoci

Bozsik Intézményi Program

A magyar sport jövője elképzelhetetlen a felnövekvő generációk széles körű sportnevelése nélkül. Az Magyar Labdarúgó Szövetség óvodai programjának a célja, hogy már a legkisebb korosztályt is az egészséges életre és a mozgás szeretetére nevelje, és hogy biztosítsa a sportoláshoz szükséges feltételeket.
szinhazi eloadas

Színház

Rendszeresen színházi előadásokon vehetnek részt a gyermekek. Az óvodában, és a Művelődési Házban is látványos, izgalmas, mesés, zenés előadásokat tekinthetnek meg. Valamint a Könyvtárban is interaktív programokkal tettük felejthetetlenné a délelőttöket.
adorable animal baby 160933

Totyogó klub

Intézményünkben 6 éve működik sikeresen a Baba-Mama Totyogó klub. Az érdeklődő szülőkkel havonta két alkalommal szervezünk összejövetelt az óvodában. Azokat a gyermekeket fogadjuk szüleikkel, akik betöltötték az 1-1,5 évet. Az érdeklődő szülők betekintést nyernek az intézmény életébe. A klub, jó színtér arra, hogy megismerjék az intézmény környezetét, szokásrendszerét. Választ kapjanak kérdéseikre, a bölcsődei-óvodai beszokással kapcsolatban. Tapasztalataink szerint az elmúlt évek igazolták, hogy a rendszeresen Totyi klubba járó gyermekek, sokkal könnyebben, zökkenőmentesebben szoktak be a csoportjainkba. A szülők is bátrabban, nyitottabban közeledtek az intézmény dolgozói felé.

Óvodai programok

Az egészség nevében

Az egészség nevében

Az egészség, az egészséges életmód mindenki számára mást jelent. Minden ember más; különböznek igényeink, testi adottságaink. Az egészség és az egészséges életmód eléréséhez, alapos önismeretre van szükségünk.
Az Egészség Világnaphoz kapcsolódóan óvodánk különböző tevékenységeken keresztül nyújt lehetőséget a legkisebbeknek, hogy tapasztalatokat szerezzenek az egészséges életmód terén.
Az Egészség-projekttel kapcsolatos foglalkozások: higiénés szokások, azzá leszel, amit eszel, víz-víz tiszta víz, sport-nap
164767753_1068777236949241_2765383692674213377_n

Mikulás-túra

A Mikulástúrát az óvodapedagógusok szervezik, készítik elő. A megvalósításban szervesen részt vesznek a szülők is.
Mikulás reggelén összegyűlünk az ovi udvarán, ahol kiderül, hogy a Télapót meg kell találnunk. Egy-egy térképpel a kezünkben elindul hát az ovi 4 csoportja, s a település 4 helyszinén feladatokat oldunk meg, kihívásokat teljesítünk. Pl: célba dobunk hógolyókkal a hóemberre, megkeressük a parkban a „télapó kirakó” részeit és összerakjuk, télapós találós kérdéseket oldunk meg, verselünk, dalolunk, stb. Ilyenkor minden gyermek a szülőjével van, de a csoport természetesen együtt halad. Nagyon sokat nevetünk, játszunk. Nem is érezzük, milyen hideg van.
Mire az utolsó állomásra érünk, rálelünk a Télapóra, aki megajándékoz bennünket. A Mikulás csomagot oszt, mi pedig elénekeljük neki a legszebb téli és télapós dalainkat.
Ekkorra kisülnek a „nyársalós” kenyerek, és megfő a forró tea. Lehet enni a frissen sült pogácsából is. Mikorra jól lakunk bizony dél környékén jár az idő. S ebéd után a kisgyermekeknek szükségük van a pihenésre. Hát elköszönünk egymástól, és ki-ki otthonában álmodik tovább a Mikulásról.
164942041_605910397032171_7350031339628881917_n

Mesélő Zagyvaságok

Kapcsolat - telephely

3023 Petőfibánya, Iskola utca 3/a

Kapcsolat - törzsépület

3023 Petőfibánya, Petőfi Sándor utca 2.

Kapcsolat - konyha